Márciusban nem csupán koncerteket, de két mesterkurzust is ajánlunk a Felhangolva! programsorozat keretében.

A Subicz Gábor trombitás által 2019-ben alapított Subtones Magyarország egyik legizgalmasabb szupergroupja. A csapat műfaji határokon átívelő, dalközpontú szerzeményeivel néhány év alatt közönségkedvenc koncertzenekarrá vált a magyar jazzpop színtéren. 2022-ben A Dal című műsor döntőjében a második helyen végeztek. Azért, hogy még közvetlenebbül tudjanak kapcsolódni a hazai közönséghez, a Fonogram-díjas Lángolj című lemezükön kizárólag magyar nyelvű dalok hallhatók, amelyek szövegét a zenekar tagjai mellett Szepesi Mátyás és Závada Péter írták. Március 1-én legkedveltebb dalaikból és új kompozícióikból adnak elő válogatást.

Gáspár Károly zongorista a hazai jazzélet egyik meghatározó személyisége. Eddig öt nagy sikerű lemeze jelent meg: triójával rögzítette a The Outsider, a Salvation, a Philosophy és legutóbb a Tribute to Giants elnevezésű albumot, szólóban pedig Centuries Suite címmel adott ki önálló lemezt. Ezek anyagát túlnyomórészt Gáspár saját szerzeményei alkotják, de jazzsztenderdek is szerepelnek a számok között. Március 5-i koncertjük repertoárját a jazz közismert örökzöldjeiből állították össze, amelyeket a kiváló és egyedi stílusú szaxofonossal, Uher-Győrfi Bálinttal kiegészülve adnak elő.

Geröly Tamást álmai zenekarának hangzásvilága és kreativitása sarkallta arra, hogy legújabb ötleteit megvalósítsa, és régi muzsikákat gondoljon újra. Március 19-én estjük első részében a 2009 óta aktív Geröly Trió a Ronggyá tépett idő című lemezének ragtime darabjait szabja újra a kiváló rezes testvérpár, Kiss Árpád és Kiss Zoltán inspiráló közreműködésével. A második részben népzenei közegből kiinduló szabad zenélésnek lehetünk tanúi, amely a „lélegző csend” és az intenzív hangfüggönyök bűvkörében születik. Az este végére az együttes meglepetést is tartogat, a koncert uralkodó koncepciójától eltérő zenei stílus formájában.

Zenészek, zenetanulók és a legádázabb jazzrajongók számára egyaránt érdekes lehet az a két mesterkurzus, amelyekre március közepén kerül sor a BMC Saroktermében. Március 13-án 14 órától Jim Black tart mesterkurzust, aki az 1990-es évek óta az avantgárd jazz és a kísérleti rock produkciók egyik legkeresettebb dobosa. A kurzus témáját olyan zenei kérdések széles skálája képezi, amelyeket korunk improvizáló zenészeinek elengedhetetlen alaposan megismerniük és megérteniük, beleértve a kompozíció és az improvizáció elemeit, a ritmusok alakításának fortélyait, vagy a swing és a groove megteremtésének mesterfogásait. Március 14-én 14 órától Zoh Amba, Nick Dunston és Chris Corsano közös mesterkurzusa a szabad improvizációban való elmélyülésre nyújt lehetőséget. A három zenész az avantgárd jazzben és a kísérleti zenében szerzett tapasztalataira alapozva osztja meg a résztvevőkkel a „deep listening” és a spontán kompozíció egyedi technikáit. A diákok kísérletezhetnek majd azzal, hogyan építhetnek fel a pillanatban szerkezeteket és formákat, és hogyan járulhatnak hozzá a csapatdinamikához úgy, hogy közben egyéni hangjukat is fejlesztik. A fókusz nem annyira a technikai virtuozitáson, mint a kreativitás és a zenei párbeszéd elősegítésén lesz. A kurzusokra regisztrálni az info@bmc.hu címre küldött emaillel lehet.

Kiemelt cikkek

Februárban az Ötödik Évszak zenekar koncertjével folytatódik a Felhangolva! programsorozat. Az együttes újszerű világához a dalszövegekben rejlő versek éppúgy hozzájárulnak, mint a magyar és a francia nyelven való megszólalás, a kevésbé ismert népzenei értékekben való megmerítkezés, a népi kultúra kreatív felfogása, valamint a kamarazenélés öröme.

2025 első hónapjában valóságos stíluskavalkádból válogathat az Opus Jazz Club közönsége a Felhangolva! sorozat keretében: a hazai jazz középgenerációs nagyságai mellett színpadra lépnek a modern jazz, a latin zene és az etno jazz fiatal mesterei is.

A Felhangolva! sorozat utolsó 2024-es koncertjein olyan eltérő esztétikával rendelkező zenekarok lépnek fel, mint a Less Is More 4, Caussanel Izabella vadonatúj együttese, a Berki Tamással kiegészült Sárik Péter Trió, az első szólóalbumát nemrég megjelentető Lukács Miklós, Szabados György egykori zenésztársai és a Párniczky Quartet.

Novemberben Cseh Péter új kamarajazz-projektje, a beszédes nevű Coltrane Legacy szextett, illetve a popzenéből is merítő Mozes & Kaltenecker duó lép fel a Felhangolva! sorozat keretében az Opusban.

Felhangolva! program keretében októberben is színpadra lépnek a magyar jazz ifjú kiválóságai, a középgeneráció kitűnő képviselői és a szcéna idősebb nagyságai.