A zenekar ezt a rendkívüli évet és nyarat szeretné a tavalyihoz hasonlóan az A38 hajó teraszán veletek megünnepelni. Sok újdonsággal készülnek, szóval nem érdemes kihagyni!

Nagy Bogi:

Az idén 2 éves debreceni zenekar 2024-ben nagy mérföldköveket ér el, hiszen márciusban megjelent első nagylemezük Rendetlenség Remekműve címmel, amit Budapesten a Dürer Kert kistermében mutattak be elsőnek egy elővételben teltházas koncerten, amit több vidéki állomás is követett, valamint a Budapest Parkban is felléphetett Bogi a csapattal a Honeybeast vendégeként. Nyáron pedig a Campus fesztivál Nagyszínpadán és az EFOTT-on is összefuthatunk a zenekarral!

Blansch:

A fiatal Blansch nem ismeretlen a hazai zenei életben. Volt közös projektje B. Nagy Rékával, a toldyuusooval és Kapitány Mátéval is, egyéb elismerései mellett a 2022-es Petőfi Nagylemez Program pályázaton is nyert. Tavaly adta ki első lemezét Szárnypróba címmel, melyen a modern popos hangzások egy személyes, sokszor igen komoly traumákat feldolgozó szövegvilággal találkoznak. Blansch nem a kizárólag kikapcsolódni vágyó, zenét csak relaxálásból hallgató füleket fogja meg, hanem azt is, aki mélyebb tartalomra vágyik. Dalait ezúttal zenekari kíséretben tárja a közönség elé tehetséges hangszeres barátaival.

Kiemelt programok